Soul Asylum - Runaway train dalszöveg /magyarul is/ és klip!
(Először is. Ez azért került ide, mert a valaha volt egyik legtöbb mondanivalóval és érzésekkel rendelkező dala. Fantasztikus. A kilencvenes években az MTV 10 percenként játszotta. Remélem mindenkinek tetszik/tetszeni fog.
Bizton állíthatjuk, hogy örökzöld, hallhatatlan szám a Runaway Train!
És a klipje pedig... Magáért beszél...)
Call you up in the middle of the night
Like a firefly without a light
You were there like a blowtorch burning
I was a key that could use a little turning
So tired that I couldnt even sleep
So many secrets I couldnt keep
I promised myself I wouldnt weep
One more promise I couldnt keep
It seems no one can help me now,
Im in too deep; theres no way out
This time I have really led myself astray
Runaway train, never going back
Wrong way on a one-way track
Seems like I should be getting somewhere
Somehow Im neither here nor there
Can you help me remember how to smile?
Make it somehow all seem worthwhile
How on earth did I get so jaded?
Lifes mystery seems so faded
I can go where no one else can go
I know what no one else knows
Here I am just a-drownin in the rain
With a ticket for a runaway train
And everything seems cut and dried,
Day and night, earth and sky,
Somehow I just dont believe it
Runaway train, never going back
Wrong way on a one-way track
Seems like I should be getting somewhere
Somehow Im neither here nor there
Bought a ticket for a runaway train
Like a madman laughing at the rain
A little out of touch, a little insane
Its just easier than dealing with the pain
Runaway train, never going back
Wrong way on a one-way track
Seems like I should be getting somewhere
Somehow Im neither here nor there
Runaway train, never coming back
Runaway train, tearing up the track
Runaway train, burning in my veins
I run away but it always seems the same
Szökött vonat
Felhívlak az éjszaka közepén
Mint egy szentjánosbogár fény nélkül
Te ott voltál, mint egy égő forrasztólámpa
Én voltam a kulcs ami egy kis változást hozhatott volna
Olyan fáradt voltam hogy már aludni sem tudtam
Túl sok titok volt bennem ahhoz hogy magamban tartsam
Megfogadtam magamban hogy nem fogok sírni
Egy újabb fogadalom amit nem tudtam betartani
Úgy tűnik most senki sem segíthet rajtam,
Túl mélyen vagyok; nincs kiút
Ezúttal tényleg nagyon tévútra tévedtem
Szökött vonat, sosem jön már vissza
Rossz irányban egy egyirányú vágányon
Úgy tűnik, majd csak megérkezem már valahova
Mégis valahogy sem itt, sem ott nem vagyok
Tudsz-e nekem segíteni emlékezni, hogyan is kell mosolyogni?
Világítsd meg úgy a dolgokat, mintha megérnék a fáradtságot
Hogy a pokolba lettem ilyen elcsigázott?
Az élet varázsa olyan messzinek tűnik
Odáig mehetek ameddig már senki más
Olyasmit tudok amit senki más nem tud
Here I am just a-drownin' in the rain
Egy jeggyel egy szökött vonatra
És minden olyan lelketlennek tűnik,
Nappal és éjszaka, föld ég ég,
Valahogy egyszerűen nem hiszem el
Szökött vonat, sosem jön már vissza
Rossz irányban egy egyirányú vágányon
Úgy tűnik, majd csak megérkezem már valahova
Mégis valahogy sem itt, sem ott nem vagyok
Vettem egy jegyet egy szökött vonatra
Akár egy esőben nevető bolond
Egy kicsit elszigetelődve, egy kicsit őrülten
Ez sokkal könnyebb, mint foglalkozni a fájdalommal
Szökött vonat, sosem jön már vissza
Rossz irányban egy egyirányú vágányon
Úgy tűnik, majd csak megérkezem már valahova
Mégis valahogy sem itt, sem ott nem vagyok
Szökött vonat, sosem jön már vissza
Szökött vonat, felszaggatja a vágányt
Szökött vonat, a véremben ég
Elszököm, de mindig ugyanolyannak tűnik.
Francois Villon:
Szerelmes ballada D'Aussigny Yssabeau-nak
A dombtetőn a sziklák, mint nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszín nedv csorog;
a tar bozót mélyében buja árnyak
ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak
tótágast, mint mezítelen asszonyok.
Öledre vágyom sírva itt, e holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök
...Vérembe folyt a vörös telihold.
Emlékszel még? Bimbók fakadtak, lanyha
est volt s a fény utolsó sáv aranyja
halódott fenn egy vatta-fellegen;
bíbor hajad sovány válladra lógott,
minden fűszál bokád köré fonódott,
langyos szellő bújkált a melleden,
s hogy ajkaimra éhes szád tapadt,
s belémcsorgattad édes nyáladat:
két testünk volt, de már csak egy szívünk,
s az alkony ránk borult a fák alatt.
Aztán a hold úgy kelt fel lenn a görbe
fatönkök közt, mint rőtszakállú törpe,
s akárhogy kértél, megtörtént a nász,
a bokrokon minden rügy arcom mellett
meleg harmattól duzzadt, mint a melled,
s halántékunkon lüktetett a láz,
kemény földágyunk lágy lett, mint a gyolcs,
s nem hallott ember még olyan sikolyt,
mellyel izzadt testünk egymásba ömlött,
...vérembe folyt a vörös telihold.
Majd föltérdeltem és úgy néztelek:
a tengerről sós illat érkezett,
s öledbe épp egy kis virág szorult,
jó volna - súgtam - mindig már így lenni
és így hallgatni mindörökre semmi
beszédedet. Fejünkre mézga hullt.
Megosztottam veled a kortnyi bort
s a kenyeret, mely tarisznyámba' volt:
ez lett lakománk s az ég a nászi fáklyánk,
hol a csillagok örök árja folyt.
A csillagok s egy bimbós ág: a vőfély,
két melled úgy állt, mint két gonosz nővér,
egymásnak háttal. A hold hidegen
sütött és hogy kékes testedhez értem,
azt gondoltam: talán még ezt sem értem,
s mindez oly messzi és oly idegen...
Aztán hűs ajkad búcsúzón hajolt
fölém s a fákon túl az égi bolt
szélén pirosan megrepedt a hajnal.
...vérembe folyt a vörös telihold.
És most itt járok már a téli erdőn,
s így várok rá, hogy izzadt tested eljön,
ágyunk füvét felverte rég a fagy,
s az orkánban vonagló fák alatt
űzöm fehér, mezítelen árnyadat,
s a fellegektől kérdem, merre vagy;
hol a melled, mely ruhádon átdagadt,
a csípőd, amelyre gyöngyvirág tapadt,
s a dús bozót, s az eprek a bozótban?
Mért nem jössz? Várlak még a fák alatt.
A dombon, nézd, a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög, és a hársak
hasadt odvából tejszín nyál csorog,
a tar bozót mélyében párzó árnyak
inognak s a fák széttárt lábbal állnak
tótágast, mint mezítelen asszonyok,
s én tébolyodva hempergek a holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
...Vérembe folyt a vörös telihold.
Az egyik legkedvesebb versem:
József attila:
Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Megzenésítve:
